Jennifer E. Smith: Happy Again - Ilyen a boldogság

Ellie O’Neill és Graham Larkin azonnal egymásba szerettek, amikor egy elírt e-mail cím váratlanul összehozta őket. Már több mint egy év eltelt azóta, hogy elbúcsúztak egymástól. Akkor megígérték, hogy írnak egymásnak, de a levélváltások egyre ritkábbak lettek, végül teljesen elmaradtak.
Ellie elsős az egyetemen, és úgy érzi, tovább kellene lépnie, és maga mögött hagynia a múltat. Graham pedig azzal próbálja elterelni a figyelmét, hogy film- és reklámszerepeket vállal. Egy nap azonban Graham New Yorkba érkezik. Ellie-ben megelevenednek a régi szép emlékek, de fél, hogy az érzései nem találnak viszonzásra. Ennek ellenére barátnőivel elmennek a fiú filmpremierjére.
És amikor Ellie és Graham újra szemtől szemben állnak, fellobbanhat-e újra a láng? Vajon túl tudnak lépni a több hónapnyi hallgatáson és a fájdalmas érzéseken, és megtalálják a boldog végzetüket?

Az erősen megválogatott ifjúsági olvasmányaim között Jennifer E. Smithnek régóta biztos helye van. Nagyon tetszik a lágy, letisztult stílusa, hangulatosnak és különlegesnek tartom az életszerű, aranyos történeteit. S emiatt még azt is hajlandó vagyok megbocsátani neki, hogy a regényei soha nem klasszikus értelemben vett happy enddel zárulnak. Helyette egyszerűen csak búcsút intünk a véletlen által rövid időre egymás mellé sodort szereplőknek, miközben voltaképp megválaszolatlan marad, mit hoz majd számukra a jövő.
„Igazi volt ... Ugye? (...) Ami kettőnkkel történt ... Tavaly nyáron.”
Ugyancsak így esett ez a Milyen is a boldogság utolsó lapjain. Annak a könyvnek a végén, amit én csak úgy szoktam jellemezni: A szerelem hálójáb@an és a Sztárom a párom egybegyúrva, ya köntösbe öltöztetve. Akkor, a henley-i közös napok után Ellie O’Neill és Graham Larkin útjai ismét elváltak, egy ígérettel, hogy tartják majd a kapcsolatot. S most, ebben a kiegészítő novellában alkalmunk nyílik megtudni, sikerrel jártak-e.
„- ... ez az egész valószínűleg kezdettől kudarcra volt ítélve, nem? (...)
- Elismerem, úgy kicsit könnyebb, hogy a pasim mögöttem ül fizikaórán.”
Tartottam-e a sztoritól? Roppantmód. Elvégre én már kigondoltam egy rózsaszín folytatást nekik, és félő volt, hogy ha Jennifer ismét felkeresi őket, akkor bizony nem ment minden olyan simán, mint ahogyan azt én elképzeltem. Igaznak bizonyultak-e a félelmeim? Nos bizony, akadtak gondok. A filmsztárságot kóstolgató Graham és a kisvárosból főiskolára készülő Ellie hétköznapjai jobban már nem is különbözhetnének, így előbb a leveleik rövidültek, majd ritkultak meg, végül lassan elsodródtak egymástól. Nem fogok hazudni, elszomorító volt ezt olvasni. Boldognak szerettem volna látni őket, azt akartam, hogy egy pár legyenek, akik minden nehézség ellenére kitartanak a másik mellett. Ám az nem lett volna túl valósághű, nem igaz? Szerencsére azonban nem mélabúban dagonyázással telt a novella. Főszereplőink kapnak egy újabb esélyt a sorstól. Habár mindössze néhány órát tölthetnek egymás társaságában, New Yorkban (hurrá!) kószálva, de ez megteremti a lehetőséget, hogy átbeszéljék bimbódzó kapcsolatuk buktatóit, megvitassák félelmeiket és leszámoljanak mindkettejük bizonytalanságaival.
„Azt akarom, hogy újra boldogok legyünk mindketten."
Fölöttébb élveztem a velük töltött rövidbe szabott időt. Az epilógusra pedig tényleg csak azt mondhatom: imádni valóan csodálatos.

Kedvenc részlet:
„- Ennek nincs semmi értelme - mondta Ellie, és kicsit elcsuklott a hangja. - Mármint nekünk, kettőnknek.
- Tudom - válaszolta Graham, aztán a kezéért nyúlt, és megszorította, s ahogy a bőrük egymáshoz ért, a lánynak majdnem elállt a lélegzete. - Legalábbis azt hiszem. De néha úgy érzem...
- Hogy?
- Úgy érzem, mintha csakis ennek lenne értelme.”

Könyvinfók:


Jennifer E. Smith

moly
goodreads
Kiadó: Maxim
Fordító: Komáromy Zsófia
ISBN: 9789632617527
120 oldal, kartonált

Műfaj: ifjúsági
Sorozat: Milyen is a boldogság?e 1,5.
Elbeszélés módja: E/3, múlt idejű

Ki? Ellie O'Neill & Graham Larkin
Hol? Manhattan, New York
Mikor? szeptember
Érzékiség? ártatlan
Szerelmi háromszög? nincs
Lezárás? egyelőre boldog
Önállóan olvasható? nem

#Kulcsszavak: filmpremier, séta, új esély

06.01. - Angelika blogja
06.03. - Always Love a Wild Book
06.05. - Deszy könyvajánlója
06.07. - Kelly & Lupi olvas
06.09. - CBooks
06.11. - Dreamworld

Nyereményjáték:

Ellie-t és Grahamet a véletlen, pontosabban egy elírt email címre küldött üzenet hozta össze, ezért mostani játékunkban a leveleknek jutott a főszerep. A blogturné minden állomásán egy-egy híres ember szerelmes leveléből találtok egy idézetet. A ti feladatotok, hogy kitaláljátok, azokkal a szavakkal ki öntötte írásba gyengéd érzelmeit. Ha ügyesek vagytok, s Fortuna is mellétek szegődik, megnyerhetitek a regény három példányának egyikét.
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
“Te vagy a vágyam tárgya, földi létezésem első számú értelme. Nagyon szeretlek.
Boldog születésnapot Hercegnő!”
a Rafflecopter giveaway