Ward dedikál és hírmorzsákat hint elénk... ismét

Október hetedikén a boltok polcaira került a hatodik, s egyben utolsó Bukott angyalok kötet, az Immortal, és ahogyan azt az elmúlt években már megszokhattuk, a dedikálással egybekötött író-olvasó találkozó ezúttal sem maradt el, igaz a helyszín ezúttal Cincinnati (Ohio) helyett Newport (Kentucky) volt, ahol egy különleges vendégre is számítottak, a Tündérkrónikák szerzőjére, Karen Marie Moningra.
A színhely a lényegen persze mit sem változtatott; a szerencsés résztvevők már órákkal korábban gyülekeztek a helyi Barnes&Noble előtt, mi, távol maradók, pedig érdeklődve figyeltük, ki, hol, és mit oszt meg velünk az elhangzottakból. Általában az írónő csapata gondolt a hűséges olvasókra, és posztoltak egy hivatalos kivonatot a megosztott hírekből az írónő facebookján, ám kinek van türelme azt kivárni? Sokkal izgalmasabb 'élőben' követni a hírek áramlását. Ráadásul a facebook, twitter és goodreads csoport szimultán követése közben még egy témába vágó bejegyzést is sikerült átfutnom, nevezetesen a Heroes and Heartbreakers mini J.R. Ward interjúját, amiben - megjegyzem - a szokásos ködösen fogalmazós önmagát hozta ismét...
Node, lássuk, milyen hírmorzsákat lehetett ma összecsipegetni!
Az angyalokról:
  • Eddie és Adrian feladatul kapta, hogy megtalálják Lassitert, így várhatóan fel fognak bukkani az FTT-ben, ha az ő és a Testvérek idővonala összhangba kerül.
  • Mindketten saját történetet kapnak valamikor a két következő rész után, mert abban biztosan nem ők lesznek a főszereplők.
  • Addig továbbra is osztoznak mindenen.
  • Anatómiailag minden rendben Adriannel, csak Matthias miatt voltak 'furcsa' tünetei.
  • Eddie-ben nincs egy szemernyi gonosz sem.
  • Devina visszatérése nem kizárt.
  • Devina terapeutája maga Isten volt a könyvekben.
  • Az Immortal végén, a konyhai jelenetben Jim az édesanyjáról beszélt.
  • Jim és Sissy már a mennyben vannak, és nem fognak visszatérni.
  • A könyvben látott purgatórium, és az FTT köztese egy és ugyan az a hely..
A Shadows című kötetről:
  • Körülbelül 800 oldalas lesz a kész regény.
  • A történések körülbelül egy hónapot ölelnek majd fel.
  • A sztori nem a korábbi várakozásoknak megfelelően fog alakulni, valószínűleg az olvasók ismét mérgesek lesznek Wardra.
  • Az ikrek mindketten meglelik a társukat.
  • Igen, iAm fog szexelni, de azt nem árulta el az írónő, hogy kivel.
  • iAm párja nő lesz.
  • Ki fog derülni, mi baja van Selenának.
  • A könyv elején visszatér az Őrző.
  • Gyaníthatóan e kötet végén tér vissza Murdher.
  • Layla és Xcor kapcsolata új szintre kerül... értitek...
  • Viszont fogjuk látni Luchast, akinek felépülését hátráltatja, hogy elfertőződött a lába, és őmiatta Qhuinn is szerephez jut majd.
  • Történni fog valami s'Ex-el, ami teljesen megváltoztatja a sorsát. Ward ajánlja, hogy készítsünk zsebkendőt az olvasáshoz.
  • Xcor dolgai szintén rosszra fordulnak, részben önmagának köszönhetően. (Ward nagy kedvence egyébként.)
A folytatásokról:
  • Már eldőlt, kinek a könyve érkezik a Shadowst követően, de szerkesztői utasításra, csak jövő áprilisban fogják bejelenteni.
  • A részek címei eztán már nem fogják a szerető szót tartalmazni. Az új trend: A... lesz.
  • Nem, az Őrző nem fogja visszaadni Wrath látását.
  • De elképzelhető, hogy ő és a Testvérek összeütközésbe kerülnek.
  • A Testvérek feladata immár elsősorban a királyi pár védelme.
  • John Matthew és Blay is a Testvériség tagjává fog válni.
  • Blay és Qhuinn Layla könyvében jut majd nagyobb szerephez, és Blay nagyszerű apuka lesz.
  • Qhuinn nem fogadott, hanem vér szerinti testvére Luchasnak.
  • Rhage és Mary novellája várható valamikor a jövőben.
  • Elképzelhető, hogy Butch és Marissa is gyermekáldás elé néz.
  • Nem Assail vezette a Rolls Royce-t.
  • Assail és Sola együtt lesznek, csak Assailnak előbb el kell intéznie pár dolgot.
  • Wardnak már van ötlete rá, ki mellett találhatná meg Saxton a boldogságot, de ez még változhat.
  • Lassiter saját történetet fog kapni, a párja semmiképp nem Devina lesz.
  • Érdekes háttértörténet húzódik a Throe, Vishious és Lassiter hármas mögött, és ennek kapcsán fény derülhet a titokzatos nőre is, akire V már utalt korábban. 
  • Egyszer még fény derülhet a Butch és Manny közti testvéri kapocs.
  • Jose De La Cruzt is viszont fogjuk még látni.
  • Amikor Xcor megmentette Thorment életét abban a sikátorban, egy ember levideózta őket. Így elképzelhető, hogy a vámpírok hamarosan lelepleződnek.
  • Boo több, mint aminek látszik. A többi viszont titok.
  • A lázadók táboráról is fogunk még hallani.
  • Sokan kérdezték Throe lánytestvérének nevét. A válasz: csitt!
Az új sorozatról:
  • Az első Bourbon Kings kötet 2015. július 29-én fog megjelenni, és már majdnem elkészült.
  • A megjelenést természetesen követi majd egy nagy dedikálás augusztusban.
  • Bár egyelőre túl sokat nem árulhat el a sorozatról, de úgy képzeljük el, mint egy jelenkori délen játszódó Downton Abbey-t.
  • Nem, szó sincs vérfarkasokról benne.
  • A helyszín Kentucky lesz.
  • Érzelmes történetre számíthatunk.
  • A sorozatnak nincs fixen meghatározott kerettörténete, írja majd, míg lesz rá érdeklődés.
Egyebekről:
  • Egy harmadik sorozat is várható az FTT és BS mellé a közeli jövőben.
  • Az írónő állítása szerint aki a Testvéreket kedveli, ennek is fog örülni.
  • De ebben sincsenek vérfarkasok.
  • A Shadows dedikálás húsvét hétvégéjén kerül majd megrendezésre a The Millenium Hotelben.
  • J.R. Ward édesanyja nem olvassa a lánya könyveit.
Néhány Karen Marie Moning infó:
  • A filmes jogok lejártak, de az írónő nem is bánja, jobban örülne egy tv-s feldolgozásnak.
  • Moning nem volt hajlandó elárulni, mennyi időt fog felölelni a következő könyv.
  • Dani nem csupán idősebb lesz, mint 14, de szexuálisan érett is.
  • A Burned-ben újabb hegylakókra lehet számítani.
  • Moning szeretné vendégül látni Wardot a januári dedikálásán.

A hírek és a képek forrásai: @betsdifranco | @EthiopianSiren | krystlewatts | Under the Covers Fb
Egy kis ízelítő a találkozó hangulatából.