Idézet kavalkád - Colleen Hoover: Reménytelen

Colleen Hoover jelenleg hat New York Times bestseller listás könyv szerzőjének mondhatja magát. Az ő nevéhez fűződik a Slammed és a Hopeless sorozat, valamint az az idén megjelent Maybe Someday című regény is, amelyhez Griffin Peterson zenész egyedi soundtrack albumot készített. Legújabb önálló kötete, az Ugly Love, augusztus 5-én fog a boltokba kerülni.
A most 34 esztendős Colleen két lánytestvérével együtt egy texasi kisvároshoz közeli tejfarmon nevelkedett. Férjével 16 évesen szerettek egymásba, majd rá négy évre házasodtak össze, és immár három fiút nevelnek közösen. Colleen szociális munkás állását 2012-ben cserélte a teljes idős íróságra, és azóta újabb és újabb megható romantikus történettel ejti rabul olvasóit. Annak ellenére, hogy regényei kezdetben magánkiadásban láttak napvilágot, mára nem csak hogy kiadói szerződéssel rendelkezik, de több könyvének megfilmesítési jogát is eladta.
Imádja a zenét és a mozifilmeket, valamint rabja a diétás Pepsinek. Utálja viszont a mobilját és a vásárlást. Elképesztően tehetségtelen a repülőjegy foglalásban, kissé szeleburdi és feledékeny, s annak ellenére, hogy egy tó mellett laknak, retteg a víztől.

Olvasási sorrend:

1. Hopeless - Reménytelen
Sky története
2. Losing Hope
Holder története
3. Finding Cinderella
Kiegészítő novella, Daniel és Six története.

Vajon bele lehet szeretni egy könyvbe? A válasz igen kell, hogy legyen, mert velem ismét megtörtént… Teljességgel oda vagyok a Reménytelenért! Így, teret engedve a rajongásnak, részletes beszámoló helyett / előtt álljon itt e könyv megannyi kedvenc pillanata közül 12, ha úgy tetszik, kedvcsináló idézet gyanánt:

„Ez a valóság (...) Nem haragudhatsz egy ennyire valódi befejezésre. Mert az olykor csúnya is lehet. A kamu hepiendnek kellene inkább felidegesítenie.”

„Sky, nem csókollak meg ma. De hidd el, hogy még soha senkit nem akartam ennyire megcsókolni. Szóval kérlek, ne töprengj azon, hogy esetleg nem érdekelsz, vagy ilyesmi, mert elképzelésed sincs róla, mennyire nagyon tetszel nekem. Foghatod a kezem, összekócolhatod a hajam, ehetjük összekulcsolt lábakkal a spagettit, de ma nem smárolunk. És talán holnap sem. Időre van szükségem. Biztos akarok lenni benne, hogy abban a pillanatban a legapróbb részletekig ugyanazt érzed majd, amit én. Mert azt akarom, hogy a te első csókod legyen a legszenzációsabb az első csókok történetében.”

„Holder közelebb tolja a kezét az enyémhez, és a kisujját összekulcsolja az enyémmel. Mintha nem maradt volna elég ereje hozzá, hogy megfogja a kezem. De ez jólesik, mert már fogtuk egymás kezét, viszont a kisujjunkat még nem. Még egy első a listán. A felismerés nem szomorít el, mert tudom, vele nem az elsők számítanak. Megcsókolhat először, huszadszor vagy százezredszer, nem érdekel, hányadszor teszi. Mert biztos vagyok benne, hogy csókolózás nélkül is sikerült összehoznunk a világ legjobb első csókját. És ennél csak még jobb lesz!”

„– Breckin, bemutatom Holdert. Aki nem a pasim, de ha rajtakapom, hogy mással próbálja megdönteni a legjobb első csók rekordját, rögtön a halott nem pasim lesz belőle.
Holder felvont szemöldökkel, és a szája sarkában bujkáló mosollyal figyel.
– Hasonlóképp – teszi hozzá játékosan fenyegető hangsúllyal. Előtűnnek azok a fránya gödröcskék az arcán, úgyhogy kénytelen vagyok a szemére összpontosítani. Különben még olyat tennék, ami kimerítené a közszeméremsértés törvényi tényállását. ”

„Gyanítom, mások azért randiznak, hogy szépen lassan, néhány hónap alatt kialakuljanak a dolgok. (...) Olyan, mintha veled ez az első pillanatban megtörtént volna. Minden olyan természetes közöttünk. Mintha mindez régen már a miénk lett volna, és most csak visszakaptuk. Mintha azért kellene lassítanunk, hogy újra megismerkedjünk.”


„Azért is szeretem a könyveket, mert képesek egy-egy fejezetbe sűríteni a szereplők életét. Sajnos a valóságban erre nincs lehetőség. Nem tehetsz egyszerűen pontot egy fejezet végére, ha nem akarsz valamin keresztülmenni, hogy egy kellemesebb résszel folytasd a cselekményt. Az élet nem fejezetekből áll, hanem percekből. Minden, ami veled történik, gyors egymásutánban, lassítás és kihagyás nélkül zajlik a percek tengerében. Akármi is játszódik le benned, az idő kérlelhetetlenül múlik közben. És a percekkel együtt a szavak és az emlékképek is pörögnek – akár tetszik, akár nem. Az élet egy pillanatra sem áll meg, annyi időre sem, hogy lélegzetet vegyél.”

„Ebben a szívfájdalommal és hazugsággal teli új világban a reménytelen srác már másodszor csal mosolyt a számra.”

„Hagyjuk a fenébe az elsőket, Sky! Hajtsunk inkább arra, ami örökké tart!”

„Amikor először megcsókoltál... abban a pillanatban, amikor összeért a szánk... elraboltad a szívem egy darabját azon az éjszakán... Amikor először azt mondtad, hogy élek… mert még nem álltál készen… hogy kimond, szeretlek... egy másik darabja is a tiéd lett... Amikor (...) azt mondtam neked, hogy magányra vágyom... majdnem sírtam, amikor megláttalak az ágyamon. Majdnem sírtam, mert annyira szükségem volt rá, hogy ott legyél velem. Abban a pillanatban megértettem, hogy beléd szerettem. Éppúgy, mint te belém. Amikor átöleltél, tudtam: bármi történik velem, az otthonom ott van, ahol te vagy. Azon az éjszakán megkaptad a szívem újabb darabját.”


„Ha két ember egymásba szeret, nemcsak a jó dolgokat osztják meg egymással. Hanem a fájdalmat, a keserűséget, a szomorúságot és a gyászt is.
Annak ellenére, hogy fenekestül felfordult az életem, a puszta közelsége puha, meleg, ölelő biztonságot jelent nekem. Nem számít, mit hoz a jövő, mert biztos vagyok benne, mindenen át fog segíteni. Sőt, ha kell, át fog vonszolni a problémáimon. Meggyőzött róla, hogy mégsem vagyok reménytelen – legalábbis mellette biztosan nem.”

„Ha az élet nehézségei miatt a padlón kötsz ki, két választásod van. Lent maradsz, vagy felállsz, leporolod a nadrágodat, s emelt fővel továbbmész. Én az utóbbi mellett döntöttem. ”

„...az ég mindig gyönyörű. Még akkor is, ha sötét, vagy esős, vagy felhős, jó érzés ránézni. Ez a kedvenc dolgom, mert ha bármikor elveszettnek vagy magányosnak érzem magam, vagy félek, csak fel kell néznem, és mindig ott lesz. És mindig szép lesz.”


További állomások:

04.18. - Media Addict
04.20. - Dreamworld

A Könyvmolyképző Kiadónak hála a játék ezúttal sem marad el! Minden blogbejegyzésben megosztunk egy-egy, reményhez kapcsolódó idézetet. A Ti dolgotok, hogy kitaláljátok, mely könyvekből származnak ezek a mondatok. (A postázás csak Magyarország területén érvényes!)
„A történetekben nem volt éhség, nem volt fájdalom. Szabadság volt és remény.”
a Rafflecopter giveaway