Helen Fielding: Mad About the Boy – Bolondulásig
|
Jó ötlet-e letagadni a korunkat netes párkeresésnél?
Mihez kezdesz, ha a barátnőd hatvanadik születésnapja egybeesik a barátod harmincadik születésnapjával? Szégyelljük-e magunkat, ha főnöztetünk, amikor az egyik gyerekünk tetves? Tényleg twittel a Dalai Láma, vagy azt az egyik titkára csinálja helyette? Lefeküdni valakivel két randi és hatheti sms-ezés után ugyanaz, mint férjhez menni két találkozás és hat hónapi levelezés után Jane Austen korában? Efféle dilemmákon emésztődve csetlik-botlik Bridget Jones a szinglianyaság buktatói között… és közben újra felfedezi a nőiségét – abban az életszakaszban, amelyet egyesek képesek az otromba és ósdi „középkorúság” szóval meghatározni. Igen, bridzselők, Bridget visszajött – és bármilyen meglepő, közben felnőtt lett, legalábbis egy kicsit. Most ötvenegy éves, de a körülmények szerencsétlen alakulása folytán megint egyedül van, és két kisgyerekről is gondoskodnia kell, valamint mellettük is időt szakítani szexi fiatal fiújára. Utolsó találkozásunk óta Bridget fölfedezte a Twittert (ő @JoneseyBJ), lecserélte a chardonnayt koktélra, és már nem önsegélyező könyveket olvas, hanem gyermeknevelési szakirodalmat. Persze, megint hebrencs kalandokba bonyolódik, de olykor – merjük kijelenteni? – mintha érzelmi érettségről árulkodna a viselkedése. Igaz, továbbra is képes olyan kelekótyaságokra, mint egy balul végződő botoxoztatás. Értékelésem:  |
Bár a chick-lit műfajt csak óvatosan kóstolgatom, azért akadnak olyan szerzők, akiknek képtelen vagyok ellenállni. Helen Fielding neve például erős csábítást jelent számomra, főként, ha a kelekótya Bridget Jones kalandjairól van szó. Természetes tehát, hogy alig vártam, hogy a kezeim közé kaparintsam a Bolondulásig című legújabb kötetet. S ahogyan az tőlem már megszokott, míg számoltam visszafelé a hazai megjelenésig, minden elém kerülő cikkre úgy vetődtem, mint éhes galamb a kenyérmorzsára, ami persze óhatatlanul is azt jelentette, hogy szinte elsőre belesétáltam a rész legmegdöbbentőbb spoilerébe... amiről így utólag azt gondolom - mert elsőre természetesen el voltam szörnyülködve, és vérig voltam sértődve -, hogy talán nem is lett volna helyes titkolni, hiszen egyrészt az egész kötet apropójául e sajnálatos tény szolgál, másrészt kb az ötödik oldalon amúgy is szembesül vele minden olvasó.
„... belül üres kagylóhéj voltam, roncs, már nem én.”
Úgy hiszem, Bridgetet nem szükséges bemutatni, hiszen majd' mindenki ismeri a harmincas angol szinglit, aki roppant tehetségesen keveri magát a legképtelenebb helyzetekbe. Mióta utoljára találkozhattunk vele Ms. Jonesból Mrs. Darcy lett, életet adott két kis lurkónak, és bizony elszaladt felette másfél évtized. S most a sors újra felkavarta életének nyugodt állóvizét. Megözvegyült, a gyerekei tetvesek, és a tornatanár sem kíméli őket, a szuper mamák gonosz gyülekezete is mintha folyton csak őt bosszantaná, ráadásul legújabb karrier projektje sem éppen úgy alakul, ahogyan azt elképzelte, hogy a korral vívott csatát már ne is említsük. Ám tökéletesen tökéletlen Bridgetünk nem Bridget lenne, ha feladná. Egyszerre csak egy napi káosszal megküzdve, lassacskán újra rendbe szedi, és talán ismét felfedezi önmagát.
„2013. január 17.,csütörtök
Sms-ek hóról 12, twittek hóról 13, hópelyhek 0. ”
Legújabb csetléseit-botlásait a már jól ismert napló formátumban követhetjük nyomon, igaz, a bejegyzések elején az elszívott cigaretták száma helyett ezúttal az smsek és a twitter követők száma köszönt minket. S bár a hangvétel alapvetően továbbra is könnyedén humoros, a kacagást alkalmanként a meghatottság könnyei váltják fel. Szórakozásunkról gyermeknevelési ballépések, randiszabályok áthágása, ruha- smink és fogyókúra katasztrófák, viccesen flörtölős üzenet váltások, muris listák és sírig hű, lökött barátok jelenetei gondoskodnak, miközben azért időről-időre szembe találjuk magunkat Mark hiányával, Bridgettel közös életük egy-egy apró, édes emlékével, s a gyerekekkel töltött boldog pillanatokkal is.
„Rég elfelejtett gyönyörűség lüktetett és villogott bennem, mint mikor Frankenstein szörnyét bedugták a konnektorba, csak ez romantikusabb, érzékibb volt.”
Ami a regény romantikus szálát illeti, bevallom, vegyesek az érzéseim. Nálam a mérleg pozitív oldalán szerepel, hogy a végeláthatatlan balul elsült randik helyett igen hamar feltűnt a színen Roxter, hiszen kettejük együtt járása jól megmutatta, miféle komikus helyzetek adódhatnak egy fiatalabb férfi és idősebb nő viszonyában, valamint azt is, hogy a világ bizony még mindig kettős mércével tekint a nagy korkülönbségű kapcsolatokra. Ám az, hogy a nagy ővel szövődő szerelem csupán ennyire a regény végén kapott helyet, már kevésbé nyerte el a tetszésemet, mert így annak fejlődésére egyszerűen nem maradt elegendő idő. Bridget épp hogy rálelt az újabb Mr. Tökéletesre, a kettes számú igazira, máris a cukormázas lezárás következett.
„ - Mr. Wallaker! - pihegtem ismét.
- Abbahagynád ezt, hogy Mr. Wallakernek szólítasz?
- Igen, Mr. Wallaker.”
Persze pont ez a fajta tartalmi felosztás teszi érthetővé a regény címválasztását, és világít rá arra, amit Bridgetnek végül sikerül megtanulnia: Bármennyire is fantasztikus a szex egy fiatalabb férfival, nem helyettesíthet egy érzelmileg kifizetődő kapcsolatot olyan valakivel, aki korban közelebb áll hozzá. Így aztán, még ha nem is ilyen harmadik felvonást képzeltem a csacsi Bridgetnek, azt mondom, jól van ez így. Már csak arra lennék kíváncsi, Daniel Cleaver vajon megkomolyodik-e valaha....
Az olvasás lehetőségét hálásan köszönöm a kiadónak!
Az írónő mesél a regény születéséről, arról, milyen nehézségekkel szembesül Bridget, mint anya és középkorú nő, valamint hogy miért is írta ki a történetből Mr. Darcy-t: