A RITA díjról

Nagyobb külföldi értékelő vagy rajongói blogokon, oldalakon gyakran találkozni a RITA kitüntetés vagy döntősség megemlítésével. Fussuk át röviden, hogy mi is ez az elismerés.

A RITA megmérettetés célja, hogy kiemelkedő novellákra és regényekre felhívva a figyelmet hirdesse a romantikus műfaj nagyszerűségét.
1989-ig arany medálnak hívták az ugyan ezen az elgondoláson alapuló kitűntetést. Majd a díjat a Romance Writers Of America (Amerika Romantikus Írói) első elnöke, Rita Clay Estrada után nevezték át, és a publikált romantikus regényirodalom kiváló minőségének szimbólumává vált.
Évente 12 különböző kategóriában több mint 1200 történet nevez be vagy maga a szerző vagy a kiadó kezdeményezésére. A publikáló írók döntése alapján kerül kiválasztásra a 100 döntős mű, majd a bírák pontozásainak összesítése alapján kerül ki a 12 győztes. A végeredményt az évenként megrendezett RWA konferencia díjátadó ünnepségén hirdetik ki. Idén immár 30. konferenciát rendezik meg, ezúttal a tennessee-i Nashville-ben július utolsó napjaiban.

A 2009-ben kiadott regények, azaz a 2010-es verseny döntőbe jutottjainak teljes listája megtekinthető itt.

A 12 kategória:
  • Legjobb első könyv
  • Legjobb jelenkori romantikus sorozat
  • Legjobb jelenkori kalandos romantika sorozat
  • Legjobb jelenkori önálló romantikus regény
  • Legjobb történelmi romantika
  • Legjobb regency (kora 19. században játszódó) romantika
  • Legjobb paranormális romantika
  • Legjobb romantikus krimi
  • Legjobb ifjúsági romantika
  • Legjobb romantikus novella
  • Leginspirálóbb romantikus
  • Legelsöprőbb romantikus elemet tartalmazó regény

Magyar fordításban is olvasható írók, akik valamely regényükkel már részesültek RITA díjban:

Anne McAllister
1997: Cowboy Pride
2000: The Stardust Cowboy (A bájos lókötő – Romana különszám 2004. 4. kötet)

Anne Stuart
1986: Banish Misfortune
1994: Falling Angel
1996: Winter’s Edge
2008: Ice Blue

Barbara Delinsky
1988: Twilight Whispers

Barbara Hannay
2007: Claiming His Family

Bethany Campbell
1989: Flirtation River (Arkansasban tilos a flört – Romana 2.)
1992: Every Kind of Heaven (Vakszerencse – Romana 60.)
1997: See How They Run

Caroline Cross
1999: The Notorious Groom

Christina Dodd
1992: Candle in the Window (Gyertya az ablakban)

Cindy Gerard
2009: Take No Prisoners

Debbie Macomber
2003: The Christmas Basket

Elizabeth Elliot
1996: The Warlord

Elizabeth Lowell
1994: Untamed

Francine Rivers
1996: As Sure as the Dawn
1997: The Scarlet Thread (Skarlátvörös fonal)

J.D. Robb
2006: Survivor in Death (Halálos menekülés)

Jennifer Crusie
1995: Getting Rid of Bradley
2005: Bet Me (Fogadj rám)

Jennifer Greene:
1990: Night of the Hunter (Ezernyi csók – Tiffany 19.)
1996: Single Dad (Bármi áron – Bianca 150.)
1998: Nobody’s Princess
2008: Born in My Heart novella a Like Mother, Like Daughter kötetből

Jessica Bird (más néven J.R. Ward)
2007: From the First

Jessica Hart
2005: Christmas Eve Marriage

J.R. Ward:
2008: Lover Revealed (Életre keltett szerető)

Julia Quinn
2007: On the Way to the Wedding
2008: The Secret Diaries of Miss Miranda Cheever
2010: What Happens in London

Julie Garwood
1990: The Bride (A menyasszony)

Justina Davis
1996: The Morning Side of Dawn

Karen Rose
2005: I’m Watching You

Karen Templeton
2009: A Mother’s Wish

Kasey Michaeles
1985: The Lurid Lady Lockport

Kathleen Creighton
2004: The Top Gun’s Return
2009: Danger Signals

Kresley Cole
2007: A Hunger Like No Other (Vámpíréhség)
2010: Kiss of a Demon King

Kristin Gabriel
1999: Monday Man (A bűn árnyéka Romana különszám 2002. 5. kötet)
2000: Annie, Get Your Groom

LaVyrle Spencer
1983: The Endearment
1984: Hummingbird (Kolibri)
1985: Twice Loved (Ha ketten szeretnek)
1988: The Gamble (Kockázat a szerelemért)
1990: Morning Glory (A bolond özvegy)

Lisa Kleypas
2002: I Will novella a Wish List kötetből
2004: Worth Any Price

Liz Fielding
2001: The Best Man & The Bridesmaid
2006: The Marriage Miracle

Lorraine Heath
1997: Always to Remember

Lucy Gordon
1991: Song of the Lorelei
1998: His Brother’s Child

Maggie Shayne
2005: Her Enemy novella a Night’s Edge kötetben

Marion Lennox
2006: Princess of Convenience

Mary Jo Putney
1990: The Rake and the Reformer
1995: Dancing ont he Wind (Tánc a szélben)

Nora Roberts
1983: The Heart’s Victory (Száguldó cirkusz)
1984: Untamed (A megszelidíthetetlen) és This Magic Moment (Az elbűvölő mágus)
1985: Opposites Attract (Győztes játszma) és A Matter of Choice
1987: One Summer (Villanófényben)
1989: Brazen Virtue (Tűnékeny szerelem)
1992: Night Shift (Éjszakai műszak)
1993: Divine Evil (Lehull az álarc)
1994: Nightshade (Acélos rózsa) és Private Scandals
1995: Hidden Riches
1996: Born in Ice (A jég leánya)
2001: Carolina Moon (Holdfogyatkozás)
2003: Three Fates (A három sorsistennő)
2004: Remember When és Birthright (Örök kötelék)
2009: Tribute (A múlt titkai)

Stephanie Laurens
2009: The Fall of Rogue Gerard novella az It Happened One Night kötetben

Susan Elizabeth Phillips
1995: It Had To Be You (Csak te kellesz)
1998: Nobody’s Baby But Mine (Apafogó)
1999: Dream a Little Dream (Álom, édes álom)
2001: First Lady

Susan Wiggs
1994: Lord of the Night (Az éj ura)
2001: The Mistress
2006: Lakeside Cottage

Suzanne Brockmann
2000: Undercover Princess és Body Guard

Tess Gerritsen
2002: The Surgeon (A sebész)